“Bejutottam, el sem hiszem…” – felesleges volt felkészülni a segítségkérésre (ha nem lenne nyitva a kapu, és meg kellene kérnem valakit, hogy engedjen be), a magyarázkodásra (kivagyok, mivagyok, kinek és mit viszek a dobozban…), az ál-Berni telefonhívásra (Dalma készenlétben állt, ha hívom, akkor Berniként kiment a biztonsági őröknél, és igazol, hogy neki viszem a doboz tartalmát). Tudtam, hogy sikerülni fog a jegy nélküli bejutás, de azért számítottam valami kis nehézségre, akadályra, váratlan helyzetre – na nem mintha a rontott póló nem lett volna elég váratlan helyzet a mai napra. :-)
Beérvén az első dolgom a nagy doboz lepasszolása volt. Mivel nem volt bent semmi számomra fenntartott szoba, mely jól jött volna a cuccaim tárolására, illetve az átöltözésekhez, így mondván, ha már úgyis hostess vagyok, becuccolok a hostessekhez az információs pult hátuljába, van ott úgyis elég doboz meg kacat, nem hiszem, hogy bárki is hozzányúlna. Váltottam pár szót az igazi hostess lányokkal, majd nekiláttam az első feladat, a kérdőívezés végrehajtásának. Annak ellenére, hogy a délutáni órában viszonylag kevés embert találtam a termeken kívül, illetve az egész napos kérdőívezések után már senkinek se volt sok kedve még egy hülye kérdőívet kitölteni, majdnem minden megkérdezett firkantott valamit az elé nyomott papírra. Nem tudom, hogy csak megsajnáltak, vagy a Hacktivity-s nyereménybögre volt rájuk ilyen hatással, mindenesetre nagyjából egy óra leforgása alatt, mint otthon összeszámoltam 26-an adtak le valamilyen szinten kitöltött kérdőívet. Mert hát, azért meg kell jegyezzem, nagyon sokan felkapták a fejüket a személyigazolványszám mezőnél, és megkérdezték, mi a francnak kell az nekem, majd közölték, hogy azt bizony nem szívesen töltenék ki. “Okos, okos…” gondoltam magamban, velük meg lezártam a vitát, hogy nekem, mint kis mezei hostessnek édesmindegy, de a telefonszámot és az értékelést mindenképp töltsék ki, különben nem nyernek – bár magamban hozzátettem, hogy sicher, hogy nem őket “sorsolom” ki holnap reggel. :-) Voltak viszont 7-en, akik megadták a személyigazolványszámukat - vagy valami ahhoz hasonló számot - is, sőt volt, aki úgy írta be, hogy elő is vette az okmányt – na ők lettek a tuti nyertesek. :D
Miközben én kérdőíveztem, Miki, mint benti segítőm fényképekkel dokumentálta tevékenységemet, nameg közben elszórt 10 pendrive-ot, melyen egy csinos egyetemista lány kérte az leveszett pendrive-ot megtalálók értesítését (néhány nyaralós fotó mellett, természetesen :-). Közben Dalma is befutott, akit a helyszínre érkezés után kétségbeeseten riasztottam, hogy a nála felejtett néhány fontos cuccomat, nevezetesen a következő feladat nyereménysütijeit hozza utánam. Feledékenységemnek, nomeg annak köszönhetően, hogy Dalmának nem volt belépője, ki kellett mennem és a bejáratnál átvennem a cókmókot, így két ízben is volt szerencsém valós karszalag nélkül bejutni – másodjára úgy gondoltam, elég ha igazítok kicsit elrongyolódott karszalagomon, meg telefonálok egyet, nem hiszem, hogy megállítanának. Nem meglepő, úgy is lett. :-)
Következhetett a második feladat, vagyis a “Cake is a lie” játék, melynek az volt a lényege, hogy próbáljunk meg minél több résztvevőt rávenni, hogy dugja be a pendriveját a nálunk levő laptopba, és amennyiben páros a pendrive-ja szériaszáma, akkor kap egy sütit, ha páratlan, akkor nem. Visszamentem hát az információs pultba, előszedtem a második feladathoz használt sütis pólókat, megkínáltam a hostesseket a hozott sütivel (közben körbenéztem, s megláttam, hol találhatóak a zöld karszalagok), majd Mikivel egy, a szervezői területen levő, használaton kívüli sufniban átvedlettünk és beüzemeltük a “játékgépet”. Hát… ez a móka nem indult olyan egyszerűen mint a kérdőívezés. Egyrészt mert már nem sokan voltak a helyszínen, másrészt akadályt jelentett, hogy volt akinél nem volt épp pendrive, vagy teljes mértékben átlátott a szitán (“De hisz ez egy hacker konferencia!” és röhögött egyet (és volt aki ennek ellenére azért mégis bedugta :-). Igazi siker az előadások utáni szünetekben volt, amikoris remekül el lehetett kapni a termek között közlekedőket, így végül 12 bátor résztvevő jött össze, mire úgy döntöttünk, hogy ideje hazamenni. A végén már olyanok is voltak, akik úgy kerestek minket, pendrive-val a kezükben, hogy szeretnének játszani. :D De hát 18:00 magasságában be kellett zárni a bazárt…
Azért volt egy meleg pillanat a nap folyamán: a pendrive-os játék közben egyszer csak azt vettem észre, hogy Rita, az egyik szervező gyanúsan nézegeti a hostess pultba hanyagul ledobott, általam gyártott Hacktivity-s pólót. Paráztam, hogy baj lesz, de végül összehajtotta és eltette – mint később, amikor már lelepleződés után beszéltem vele, azt hitte, mivel elég “csúnyán” van mintázva a póló, biztos selejt darab és azért lett kitéve. xD Hát igen, a vasaló nem veszi fel a versenyt egy pólónyomóval, de a célnak így is megfelelt. ;)
Lelépés előtt még egy eksön volt hátra: addigra már cafatokban lógó “karszalagom” helyett (melyre egyébként később többen is felfigyeltek, de nem tették szóvá) szereznem kellett másnapra igazit – sőt nem is egyet, hanem rögtön kettőt, mivel Dalmát is be szerettem volna hozni vasárnapra (fizetség gyanánt meghallgathatta az előadásom :P). Azt, hogy hol találom a karszalagokat, korábban már felfedeztem, így csak a megfelelő pillanatra kellett várnom, amikor egyik hostess leányzó sem figyel oda, s egy óvatlan pillanatban letéptem és zsebrevágtam kettőt a zöld szalagokból.
Végre irány haza! Persze, ez nem azt jelentette, hogy akkor most döglés van reggelig, most kezdődött csak az igazi meló. Összecuccoltunk és hazaköltöztünk Dalmától (jah, úgy nézett ki utána a lakásom, mint egy csatatér, mindenhol a szétpakolt cuccok), majd míg Miki készítette a fényképekből a kisfilmet, meg photoshoppolta a képeket a prezimbe, én kiválogattam másnapra az áldozataimat, nyomtattam az utolsó feladathoz szükséges átverő doksikat, nameg készítettem a prezentációmat. Hát nem sokat aludtunk, 1-2 óra pihenés, és már kelhettünk is, hogy időben kiérjünk az utolsó akcióra – meg persze, még magamra is kellett aggatnom az összes hostess cuccost.
A kocsiban véglegesítettük az SMS-t, amit az az 5 szerencsés kap, akit kiválasztottam (nyilván, mert megadta a személyigazolvány számát), és arról tanúskodik, hogy nyert egy Hacktivity-s bögrét, melyet az információs pultnál vehet át 9 és 10 óra között. 5 perc múlva 9, épp megyek be a kapun, immáron hulla nyugodtan, hiszen atombiztos (lopott) karszalagom van, amikoris megcsörren a telefonom: Berni… Hol vagyok, és ráérek-e egy kicsit… Ajjajj… Bernivel kicsit eltérő nézetünk van a “kis idő” fogalmáról, úgyhogy kezdtem félni, mi lesz a nyereménybögrék sorsa… xD Végülis csak fél órát csúsztam, egy interjút kellett adnom valamelyik rádió riporterének. Miután “szabadultam”, kimentek az értesítő SMS-ek, majd beálltam a pultba és kipakoltam a bögréket. Közben jött Rita, és a kezembe nyomott pár asztalterítőt, és megkért hogy hajtogassam össze… Huhh… Nem ismert fel, megúsztam... Lassan, 10 óra felé, mikor már elkezdtem aggódni, hogy kudarcba fulladt a projekt ezen része, befutott sorjában 3 szerencsés nyertes és átvette a bögrét, nomeg gyanútlanul aláírta az átvételi elismervény 2. lapját is, miszerint meghív engem egy pálinkára. :D
Ennyi elég is volt, időm úgyis letelt, nameg ismét feltűnt Rita, és ezúttal más feladatot szeretett volna adni. Már épp megkért, hogy menjek fel segíteni a workshopon, amikor rádöbbent, hogy én bizony nem hostess vagyok… :-)
(folyt. köv. :-)
Oroszi Eszter
