Emlékszem 16 éves koromban még 89-ben elhatároztam, hogy megtanulok C-ben programozni, mert egy családi összejövetelen találkoztam egy egyetemistával, aki abban programozott és mondta, hogy milyen frankó dolog ez (nem volt igaza). Mivel nem egy programozós környezetben éltem, ezért az akkori egyetlen értelmesnek látszó dolgot tettem, elmentem a megyei (József Attila) könyvtárba és megnéztem, hogy van e C-ről könyv.
Az összes IT-val kapcsolatos könyvük egy tartóoszlop köré épített könyvespolcon volt elhelyezve (volt vagy 20 könyv). És örömömre bent volt Kerninghan és Richie klasszikusa. Örömöm csak addig tartott amig el nem olvastam, mert rájöttem, hogy ez nekem még sok (és fordítóm sem volt hozzá), ezért maradtam a C+4 basic és assembly programozásnál.
Na mindez csak azért jutott eszembe, mert gyerekkorom egyik meghatározó élménye, hogy nagyon nehezen lehetett információhoz jutni. Könyvtár, ismerősök, barátok, rokoni kapcsolatok iskola voltak az egyedüli források. Éppen ezért ma, amikor kezemben tartom az okos telefonomat (így külön!) és egy kattintással elérek bármilyen tartalmat, akkor újra és újra rácsodálkozom, hogy milyen nagyot változott a világ. Ami gyerekként, vagy akár csak pár éve is elképzelhetetlenül távoli volt, az most szó szerint az ember zsebében van.
Csodálatos érzés.
A világ nagyot változott, de azt látom, hogy benne mi emberek mennyire kevéssé változtunk. Vagy lehet, hogy ez így nem is igaz, mert akik az internetbe nőttek, nőnek bele, talán már jobbak lesznek. De mi, internet előttiek nem vettük észre, hogy az új világ új viszonyulást igényel az információhoz.
Addig ugyanis, amig régebben az volt a kérdés, hogy egyáltalán hozzájutsz e valamilyen információhoz, addig ma ez már nem kérdés. Bármilyen témában bármennyi információ a rendelkezésedre áll. Régen az volt a kérdés, hogy mit olvashatsz el, ma az, hogy mit olvass el. Régen választhattál legfeljebb egyből, ma a google felajánl tízmillió találatot.
Az internet előtti ember DVD-n gyűjti a torrentről letöltött könyveket, tonnaszám másolgatja össze az mp3-kat, filmeket. Úgy tesz, mint nagyanyáink, amikor semmit sem dobtak ki, mondván jó lesz az még valamire. Ahogy mi megmosolyogtuk őket, mert a tömegtermelés és eldobható dolgok világában egy kiegyenesített szeg, egy megstoppolt ruha már értelmezhetetlen, ugyanúgy meg fognak (talán már most is?) minket is mosolyogni az internet utáni emberek.
Azonban amig öreganyáink rögeszméi csak a kacatok mennyiségét növelte, megette a padláson a helyet, addig a mi rögeszméink pénzbe kerülnek: nekünk, nektek, mindenkinek. Minden feleslegesen megírt szabályzatot, minden felesleges oldalt valaki megírt, valaki véleményezett, valaki kifizetett, valaki nem olvas el: viszi az időnket.
Miért kell az adatokat, információkat vég és konkrét cél nélkül dokumentumokba halmozni és címmel ellátni? Csak mert olcsó a nyomtatás, mert a copy-paste ingyen van?
Higgyétek el, bármilyen szabályzati formában bármennyit tudnánk írni ha akarnánk. De nem akarunk. Minek? A papírgyártás nem lehet cél.
Én akkor vagyok elégedett, ha a lehető legkevesebb betűvel sikerül átadni az információt. Számomra a hosszú szabályzat, specifikáció nem érdem, hanem hiba. Minden felesleges ciráda, formalizmus, önmagáért létező absztrakció, minden ismétlés, sértés.
Visszaélés az időmmel, mert az internet utáni embernek nem az információ, hanem az idő a nagyobb érték!
Tiborcz József
