Több mint 10 évig boldog házasságban éltünk. A boldogságunk alapja, hogy feleségem elfogadta szellemi felsőbbrendűségemet, én meg elfogadtam, hogy ő elfogadta. Egyetértünk.

Nem így indultunk. Az elején össze kellett csiszolódnunk, sokat beszélgettünk, sokat kérdezett én meg adtam neki a tanácsot, hisz ez az életem. Tanácsadó.

Talán a csatát akkor nyertem meg, amikor költségeinket optimalizálandó megtanítottam, a lehető legoptimálisabban választani. Nőgyógyászt.

Ő magától naív és nem optimális módon, már évek óta ugyanahhoz a nőgyógyászhoz járt. Régóta ismerték egymást, mindig segített neki, tudta mi merre és hol van, ezért újra és újra visszament hozzá. Bízott benne.

A közbeszerzési törvény és gyakorlata alapján én tudtam, hogy a bizalom, egymást kölcsönös ismerete önmagában nem eredményezi a legoptimálisabb megoldást ha nincs a kontextusába helyezve. A ráfordításéba.

Megértettem vele, hogy az optimum csak úgy érhető el, ha minden egyes vizsgálatra előzetesen több árajánlatot is bekérve dönt. A legolcsóbb mellett.

Elmagyaráztam, hogy a követelmények pontos meghatározása, a megfelelő referenciák előírása kiváltja a régi módszere minden előnyét. A bizalomét is.

Mostanában sötét fellegek gyülekeznek kapcsolatunk egén, mert úgy érzem gondom van a vizeléssel és a háziorvos szakorvosi kivizsgálást javasol. Urológushoz megyek.

Én barátaimtól kértem segítséget, ajánljanak egy jó orvost, akiben bíznak, akivel jó volt a tapasztalatuk, de feleségem hajthatatlan. Árajánlatokat kér.

Hiába mondtam, hogy a pénz nem minden, honnan tudhatnám, hogy jó az orvos, a szaktudás nem önthető pár mondatos követelményekbe, minden beteg más és más, nem tudom meggyőzni. Elvesztettem a háborút.

Tiborcz József