“Kéne tartanom Hacktivity-n előadást…” – merült fel bennem valamikor nyár elején az ötlet. A téma két szakdolgozat, féltucat projekt, és meg nem tudom számolni, hány előadás után alap, hogy adott volt: Social Engineering. Az egyetlen aggasztó dolog csupán az volt, hogy eddig majdnem minden évben tartott valaki, valamilyen formában előadást az emberi tényező kihasználásának módszereiről, tavaly például a Social Engineering auditok jogi következményeit kivesézve ismerkedhettünk meg ezen támadási formával. Így merült fel a szervezőkkel egyeztetve, hogy mi lenne, ha nem csak mesélnék, hanem csinálnék is valamit, például belógnék jegy nélkül a rendezvényre, megpróbálnám rávenni a résztvevőket, hogy had dugjak be ezt-azt a gépükbe, esetleg szedjek ki belőlük bizalmasabb személyes információkat, meg ha már ott vagyok, szórjak is el néhány pendrive-ot. Amilyen őrült vagyok, nem volt kérdés, bevállaltam.
A móka előkészítése már a nyáron megkezdődött. Nem csak ötletelés ment a feladatokról (melyeket post-it-ekre írva, a falamon gyűjtöttem), hanem átváltozásom kellékeinek beszerzése is. Merthát, valljuk be, elég nehezen kivitelezhető a feladat, ha lépten nyomon ismerősök állítanak meg, buktatnak le egy-egy mission során. A beszerzendő cuccok listájának rögtön első eleme így egy paróka volt, melybe nem csak én, de minden ismerősöm első látásra beleszeretett - úgyhogy most növeszthetem a hajam hasonló hosszúságúra (de ha egyszer végre megnő, mielőtt megőszülnék, és mégis visszaszavazzák a rövid vöröset, eret vágok magamon! :-). A hajam így pipálva, a szememre pedig ideális megoldásnak bizonyult egy színes kontaktlencse választása – ha már változunk, akkor változzunk meg teljesen alapon. Később aztán ez duplán nem bizonyult jó ötletnek, mert egyrészt a barna szememet nincs az a fedőlencse, ami teljesen megváltoztassa, így jó mélyen a szemembe kellett nézni, hogy meg tudjunk állapítani egy halovány változást (de lehet, csak megnyugtatásként mondta mindenki, hogy igen, tényleg mintha zöld lenne :-). Másrészt, elég macera betenni, kivenni kezdőként egy ilyen cuccot, a próbalencsével egy órát küzdöttem, mire sikerült betennem. Aznap, élesben talán a stressz miatt, valami csodával határos módon bent volt negyed óra alatt – a kiszedése azonban nem ment olyan könnyen, sőt majdnem a szemészeten kötöttem ki. Úgyhogy nincs az az isten, hogy én mégegyszer kontaktlencsét rakjak a szemembe (mondom most, de már látom, egy ilyen projekt kedvéért úgyis újra megteszem). Mivel a szemem színével nem voltam teljesen megelégedve, ezért biztos ami biztos, beszereztem egy feltűnő szemüveget is, sőt hogy rátegyünk még egy lapáttal, egy mágneses piercinget is tettem az ajkam fölé – na azt, hogy átlövetném a bőröm, tuti senki nem nézi ki belőlem. Persze ezzel meg az volt a para, hogy “jajj, csak le ne nyeljem”, úgyhogy délutánra se kaja, se pia, se csók…
Természetesen azért voltak dolgok, melyekre nem lehetett előre készülni. Például, bár a szervezők jelentős része kollégáim táborát erősítette, senki nem adott információt arról, hogy milyen pólóban lesznek a hostess lányok, meg hogy mennek majd kint a dolgok. Reménykedtem, hogy a tavalyi design megmarad, úgyhogy beszereztem egy rövidujjú zöld pólót, meg, be kell vallanom - Berni, most ne akadj ki :-) - de a tavalyi Hacktivity szervezős póló, amit kölcsönvettem irodabővítéskor a raktár költöztetéséhez, “véletlenül” még mindig nálam van. De mint kiderült, akár maradhat is, mert sajnos nem volt ennyire egyszerű dolgom. Nade, ne szaladjunk ennyie előre.
A konferencia előtti nap, pénteken át kellett költöznöm a Millenárishoz valami közelebb eső helyszínre – így került be Dalma a projektbe, mint főhadiszállás és sminkes, nameg varrónő egy személyben. :-) Vittem mindent, ami csak otthonról mozdítható volt: nyomtató, laptopok, pólók, mindenféle vasalós papír, sőt szívem szerint a vasalódeszkát és vasalót is elcsomagoltam volna, de arról le lettem beszélve.
És aztán eljött a “várva várt” nap. Mikivel, aki sofőröm, fotósom, testőröm, meg úgy mindenesem volt a projekt során, becsekkoltunk a rendezvényre. Reggel még elég kába voltam, mert egy plusz jegy megszerzését rögtön jól elbalf…kodtam – ugyanis miután átvettem az előadói karszalagom, de a résztvevők kapuján mentem be, az egyik hostess már ragasztotta is volna a kék vendég jegyet… Én hülye meg azt mondtam, hogy már kaptam. Jó, hát hajnali 8 órakor még elkövethet ilyet az ember… xD
Bent aztán következett a terepszemle. A hely – kiemelem, hogy SE szempontjából, még mielőtt meglincselnek a szervezők :-) – csalódás volt: nagy egybe légtér, viszont viszonylag kicsi alapterület, több biztonságiőr… És a hostess lányok sem a tavalyi zöld pólóban voltak… Miután készítettünk néhány fotót, 11 óra magasságában távoztunk a helyszínről.
Otthon – helyesebben Dalmánál :-) - akadt épp fehér pólóm, úgyhogy gondoltam, egy kis csalás igazán belefér a dologba, megteszi az is hostess pólónak. Persze, ahogy ilyenkor lenni szokott, naná, hogy bekövetkezik ami soha: rontottam. Ha húsz pólót meg nem vasaltam eddig életemben hibátlanul, akkor egyet sem, most viszont ezt az egyet, pont ezt az egyet sikerült elrontanom! Dalma vasalója, vagy vasalódeszkája valahogy nem ugyanazon funkiconalitással rendelkezik ezek szerint, mint az otthoni – úgyhogy az első tanulság: soha többet nem vasalok másnál! :-) Mivel a pólóból sikeresen porrongyot csináltam, így az eredeti forgatókönyvnek megfelelően el kellett menni egy HM-be megvenni a cuccot, ami az autómentes nap okozta dugókat figyelembe véve nem volt egy egyszerű feladat – de legalább az otthoni vasaló nem vallott kudarcot. Aztán készíteni kellett még egy kamu-karszalagot is, mert ugyan anélkül is bejuthatok, de előbb utóbb mégiscsak szemet szúr bent valakinek, hogy nem viselek karszalagot, melynek következménye sanszos, hogy a kidobás lett volna… Úgyhogy hála a szervezők fantasztikus színválasztásának, hogy azon az undorító zöldön abszolúte nem látszott semmi felirat, míg én átváltoztam, Miki készített nekem egy post-it lapból és a bescannelt vonalkódjából összeragasztgatott, egész élethű karszalagot. A tervezetthez képest laza 2 órás csúszással (16:00-kor) sikerült is elindulni a Hacktivity-re, ezúttal hostess jelmezben.
A bejutási lehetőségeket tekintve 2 forgatókönyv jöhetett szóba: piggybacking, azaz hogy a beléptető kapunál megkérek valakit, hogy engedjen be a saját vonalkódját lehúzva. Nyilván az ilyesmi sokkal hatásosabb, ha az ember egy bazinagy, bazinehéz tárggyal közeledik, amit cipelve még véletlenül sem tudja odaérinteni a leolvasóhoz a karszalagját, úgyhogy erre az eshetőségre készülve szereztem én is egy hatalmas dobozt (mely egyébként az ajándék kirakókat tartalmazta arra az esetre, hogy le tudjam kenyerezni valami aprósággal azt, aki netán lebuktat :-). A másik lehetőség a tailgating esete volt, amikor egy csoporthoz, jelen esetben a hostessekhez tartozó egyénnek kiadva magam próbálok magabiztosan besétálni a biztonsági őrök által őrzött kiskapun. Végülis nem kellett megkérnem senkit, hogy segítsen a bejutásnál, úgy tűnik, a Hacktivity-s póló, a doboz a Hacktivity felirattal, nameg az otthon, post-it-ből összeeszkábált zöld karszalag két ízben is elég meggyőző bizonyítékok voltak hostességemről. :-)
(folyt. köv., hogy mi is történt bent :-)
-- Oroszi Eszter
