Született nyertesek? második rész

2011.04.22. 15:00 | aliceesbob | 1 komment

Címkék: gépházból jelentjük itscc2010

Legalábbis szemtelenség, ha valaki egy 24 órás programozói verseny feladatait 15-16 óra alatt megcsinálja, és még meg is nyeri a viadalt. Bucsay Balázs és Kasza Péter pontosan ezt tette a tavaly decemberi IT Security Coding Contesten.

A cikk első része itt olvasható.

Van valami különleges munkamódszeretek? Hogyan működik a munkamegosztás köztetek?

BB: Ebben sincs semmi különös. Először gondosan értelmezzük a feladatokat, mert némelyik elég bonyolultan van megfogalmazva. Ha már látjuk, hogy mit is kell csinálni, megbeszéljük, hogy ki melyik feladatnak áll neki, aztán nekifogunk a kódolásnak, és ki-ki halad a maga tempójában. És van olyan is, amit közösen oldunk meg.

KP: De mindig megbeszéljük, hogy milyen módszer lehet a legjobb, és ha nem ugyanazt gondoljuk elsőre, akkor egyikünk meggyőzi a másikat. Ezen nem szoktunk összeveszni. Aztán ha elakadunk valahol, akkor megbeszéljük, hogy mi lehet a hiba. Sokszor előfordul, hogy aki írja C-ben a kódot, az nem veszi észre a szemantikai hibát, de a friss szem egyből kiszúrja.

Most hogyan osztottátok el a feladatokat?

BB: Huh, már nem is nagyon emlékszem. Az biztos, hogy a jogosultság alapú dokumentummegosztó webalkalmazást én csináltam. Sokat dolgoztam már PHP-ban, megbízásra is írtam ilyen programokat, így különösebben nem volt megerőltető a dolog, bár voltak benne nehezítések (például nem lehetett adatbázist használni). De ezzel együtt is végeztem vele nagyjából három óra alatt.

KP: Balázsnak a statisztikai alapú kódtörő program készítése volt a másik feladata, mert én vállaltam be a logadatok csoportosításáról szóló feladatot, illetve a szteganográfiával elrejtett üzenet megtalálását. Az RSA-dekódolást már együtt csináltuk, bár ott is szétosztottuk részfeladatokra az egészet, hogy gyorsabban haladjunk.

Melyik volt a legnehezebb?

BB: A legtöbb pontot az RSA-dekódolásra lehetett kapni, de mi ezt sem találtuk igazán nehéznek. Itt prímszámokat használva kódolták le az információt; mi kihagytuk a prímgenerálást, mert szükségtelen volt, és a megoldásunk így sokkal gyorsabb lett kis faktorokra, bár szerintem nagyobb faktoroknál sem lenne rossz megoldás.

Mit szeretettek a legkevésbé?

KP: Talán a szteganográfiát. Az nem egyszerűen nehéz feladat, hanem szerintem túl sok múlik a szerencsén is. Én már mindent végignéztem, de csak nem akart összejönni a dolog. Már olyasmit is kerestem hogy van-e minden sor végén sortörés, nincsenek-e felcserélve a HTML-kódban a tagek, aztán végül sikerült is kihozni belőle valamilyen üzenetet. Ehelyett szívesebben vettünk volna még egy olyan feladatot, ahol az algoritmusoknak jut szerep.

Nem használtátok ki a rendelkezésetekre álló teljes időt. Ezek szerint nem voltak elég izzasztóak a feladatok?

BB: Valóban, valamikor délután kezdtünk, és hajnalra készen is lettünk mindennel. Én nem is bántam, mert előző reggel Miskolcról jöttem fel, így elég fáradt voltam. De a látszat ellenére nem voltak ezek annyira könnyű feladatok, de utólag már nagyon örülök, hogy tényleg meg is kellett csinálni valamit.

Azt vettem ugyanis észre magamon, hogy egyre kevesebbel is megelégszem. Régebben addig nem nyugodtam, amíg olyanra nem sikerült egy programkód, ahogy én elképzeltem. Aztán ez leredukálódott: ha valamit leprogramoztam, és működött, akkor már nem szépítgettem rajta, örültem, hogy készen van. Újabban viszont már eljutottam arra a szintre, hogy ha fejben megtalálom a megoldást -- vagy legalábbis azt hiszem, hogy megtaláltam --, akkor már nem állok neki meg is valósítani. Ezért is volt tanulságos a verseny.

Mire költitek a nyereményt?

KP: Úgy döntöttünk, hogy egy nagyszabású európai körutat teszünk belőle. A tervek szerint Lengyelországon keresztül felmegyünk az Északi-tengerhez, aztán végig a parton, Németország, Dánia, Hollandia, Belgium, Franciaország, át Angliába, egészen Skóciáig, egy kis Írország, aztán vissza a kontinensre, le délre Franciaország nyugati részén, Spanyolország, Portugália. Ez nagyjából 13 ezer kilométer, ami talán sok, de mindenképpen szeretnénk megcsinálni, mert később nem sok lehetőségünk lesz ilyet megtenni.

A továbbiakra milyen terveitek vannak?

BB: Azt tervezem, hogy egyelőre nem adom le a diplomamunkámat, hanem elmegyek külföldre tanulni, Belgiumba, Hollandiába vagy Írországba. Menet közben is csinálom a szakdolgozatomat, így legalább több időt tudok rászánni. A mostani terveim szerint az aszimmetrikus titkosításokról akarok valami csinálni, és ha ennyi időm van rá, akkor talán több is lesz, mint a szakirodalom ismertetése. Aztán remélem, hogy a munkám során is azzal tudok majd foglalkozni, amit igazán szeretek, a kriptográfiával.

KP: Nekem régi vágyam, hogy Japánban tanulhassak: eddig már kétszer jelentkeztem, az egyetemre fel is vettek, csak éppen ösztöndíjat nem kaptam, így nem tudtam kimenni. De nem tettem le erről, és szerencsére a kollégiumban japán szobatársam van, akivel még a nyelvet is gyakorolni tudom. Most a diploma után még ottmaradok az egyetemen, megcsinálom a PhD-t, aztán megint pályázni fogok Japánba, de már kutatói ösztöndíjjal. Szeretnék egy-két évig ott dolgozni, kutatni, aztán hazajönni.

A bejegyzés trackback címe:

https://aliceesbob.blog.hu/api/trackback/id/tr932847066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása